Mostanában nagyon rászoktam, hogy mindenért mindenkinek panaszkodom. Szégyellem magam. Miért nem vagyok elégedett??? Annyi mindenért hálás vagyok és lehetek, mégis azokra a dolgokra figyelek, amik keserűséget okoznak.
A hétvégéről is panaszkodtam az előző bejegyzésemben. És erről eszembe jutott, az az üzenet, amit vasárnap kaptam imaórán Fenesen.
"Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!" Zsolt.141:3
Akkor is megérintett olyan szempontból, hogy vajon az én beszédem építő-e azok számára, akik hallgatják. És rájöttem, hogy a gyakran cinikus, és csípős megszólalásaim lehet, hogy viccesek, de egyben bántóak is. Meg nekem is van olyan tapasztalatom, hogy kaptam egy megjegyzést poénból ,de olyan lelkiállapotban voltam, hogy nagyon megbántottak vele. Soha nem tudhatjuk, hogy ami elhagyja a szánkat az milyen élethelyzetben találja a címzettet, és milyen érzéseket és reakciókat vált ki belőle.
Aztán ismerek olyan embert, aki meglát és elkezdi sorolni a bajait. Meghallgatom, de az emberek olyanok társaságát keresik, akik mellett jól érzik magukat. Márpedig ha állandóan csak negatív dolgokkal és pesszimizmussal találjuk szemben magunkat, akkor nem érezzük túl jól magunkat, meg aztán mindenkinek van elég baja, elég nagy fejfájást okoz azokkal foglalkozni. Nem kell még pluszban mást is leterhelni vele. Semmiképpen nem akarok panaszkodó, pesszimista emberré válni.
Szóval erre a hétre -és lehetőleg az egész életre- egy jó tanács: Vigyázz a megjegyzéseiddel, mert megbánthatsz másokat, és NE PANASZKODJ! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése